Ha munkáról van szó, valamiért természetesnek vesszük a jutalmazás-büntetés alapú motivációs eszközöket, miközben ezek csak szűk határok között működnek. Annál többet ártanak viszont a kreatív, koncepcionális képességeknek, amelyek a jövőbeli fejlődés zálogai. Ideje figyelembe venni egy harmadik motiváló tényezőt: az ember mélységes vágyát arra, hogy kezébe vegye a saját sorsa irányítását.
Bolti reklamáció, munkahelyi viták, párkapcsolati konfliktusok? Életünk minden területén döntő, hogyan kommunikálunk. Azaz valójában az a fő kérdés, fejlesztjük-e a személyiségünket.
Egyszerű önsegítő gyakorlatokkal sokat tehetünk azért, hogy a változókor ne váljon pokollá, és enyhüljenek a testi átalakulást kísérő lelki tünetek. Melyek a mentális egészség megőrzésének leghatékonyabb módszerei? Mikor vessük be a színlégzést és a testpásztázást? Miben hasonlít a férfiklimax a menopauzához, és mit tegyenek a libidócsökkenéstől szorongó férfiak?
Nem a jószándékunkon vagy a vágyainkon múlik, hogy nem sikerül betartani az újévi fogadalmakat, hanem a helytelen hozzáállásunkon. Milyen tipikus hibák miatt buknak el sokan már januárban? Miért nem jó a „mindent vagy semmit” gondolkodásmód? Milyen mentális és gyakorlati trükkökkel vehetjük rá magunkat a tartós életmódváltásra?
Mi történik érzelmi szinten a gyermekünkben, ha túl bizalmas viszonyt alakítunk ki vele? Hogyan változik meg a kapcsolatunk, ha túl szoros, nem a korának megfelelő érzelmi kapcsolódás jön létre, és ártunk-e vagy használunk azzal, ha mindent „őszintén”, már-már túl őszintén megosztunk vele?
A gyógyszeres leszoktató terápiákban nagyon jó eredményeket elért orvos, addiktológus évtizedek óta segíti a média munkáját azzal, hogy naprakész információkat szolgáltat az ország szenvedélybetegségeiről. (Az interjú a 2014/2 HVG Pszichológia Extra magazinban jelent meg)
Érdemes minden életszakaszban, élethelyzetben újragondolni a családi és közösségi rítusainkat, hogy ne üresedjenek ki az ünnepeink – ajánlják pszichológusok. Hogyan újítsuk meg az étkezés-központú karácsonyi összejöveteleket? Milyen játékokat játsszunk, hogy mély beszélgetések alakuljanak ki? Mit kérdezzünk magunktól, ha veszekedésbe torkollik a szeretet ünnepe?
Amikor elmélázol azon, vajon mennyire vagy a szokások rabja, talán spontán azt válaszolod, hogy „Én aztán nem!”. Általában szeretjük magunkat tudatos, önreflexióval rendelkező, új dolgokra nyitott embernek hinni, aki nem ragad bele sematikus működésmódba, hanem időről-időre felülbírálja a dolgait, és ha kell, változtat. Aztán persze kiderülhet, hogy mégsem.
A borongós napokon máris felidéződik a karácsonyi hangulat, engem is magával ragad emelkedett fénye. Elhatároztam, hogy idén csak a szépre, a jóra törekszem, és távol tartom magam mind a hét főbűntől.
Tervezni, csökkenteni az elvárásokat, elengedni, nemet mondani. Így summázható, miként lehet elkerülni, hogy átcsapjanak a fejünk felett a hullámok a karácsonyi készülődés idején. De miért olyan nagy a stressz decemberben? Mi a titka a karácsonyi asszertív kommunikációnak otthon és a munkahelyen?
A korlátlanul és ingyenesen elérhető információ korában magától értetődő, hogy önállóan keressünk megoldást minden problémánkra, az autónk szerelésétől a háztartási tippeken át egészen az egészségünkig. Működhet-e a közösségi tudásmegosztás, lehet-e a csináld magad diagnózisban gondolkodni, ha a mentális egészségünkről van szó?
A munkahely sokak számára – a közhely szerint is – „a második otthon”. Otthon pedig sokféle tevékenységet szoktak végezni az emberek. Ha a második otthonban családalapításra nem is kerül sor, érzelmi, testi kapcsolódásra viszont olykor igen. És ez ritkán van jó hatással a csapatra.
„Vagyok, mint minden ember: fenség” – tett kísérletet Ady Endre az egészséges önszeretet megfogalmazására. Egészségtelen változata, a kóros narcizmus korunkat jellemző, sztárságra áhítozó, szeretetéhes viszonyulás.
Mért jöttek ennyire divatba manapság a bakancslisták? Miért nem kell kétségbe esni, ha egész életünkben csak álmok maradnak a felírt célok? És hogyan használható egy ilyen lista gyászfeldolgozásra?
A társadalom piedesztálra emeli az anyákat, holott nem mindegyikük képes az odaadó gondoskodásra, ami miatt patológiássá válhat a viszonyuk a lányukkal. De mitől lehet mérgező egy anya-lánya kapcsolat? Milyen hosszú távú következményei lehetnek, ha egy gyerek nem hihet a saját értékességében, ha nem alakul ki benne önmaga iránti tisztelet?
Miken szoktunk rágódni egy trauma után, és milyen kérdéseket kellene inkább ehelyett feltenni magunknak? Mit kell tenni, hogy úgy tudjunk továbblépni egy gyászfolyamatból, hogy közben ne érezzük úgy: eláruljuk elhunyt szerettünket? Hogyan lehet egyszerűen segíteni önmagunkon és másokon, ha valami nagyon fáj? És hogyan tud a személyiségünk fejlődni a gyászból és traumákból való kilábalás során?
Mindenki tudja, milyen fontos a megfelelő időzítés. Mégis, mi minden akadályoz minket, hogy időben cselekedjünk? Miért maradunk például túl sokáig a rossz párkapcsolatban, ha nem érezzük jól magunkat? És miért lépünk ki túl korán az olyan viszonyból, aminek még időt kellene adnunk, hogy kibontakozhasson?
A humorista nevét az is ismeri, aki nem megszállott rajongója a stand-upnak. „Nem kell attól félnem, hogy kiadom magam, hisz ugyanabból az anyagból vagyunk mindannyian” – mondja, és műsoraiban őszintén beszél sok mindenről, amiről amúgy „nem szokás”.
Meggyógyulhat-e egy szenvedélybeteg? Vagy nála is „tünetváltás” következik be, azaz kigyógyul ugyan az egyik szenvedélybetegségéből, de másik alakul ki?
A Dániában élő brit szakíró könyvét olvasva a szülőként megélt Waldorf-iskolás élményeim jutottak eszembe: csupa hasonló helyzet, történet. Mindez a skandináv országban átlagos óvodai, iskolai mindennapokat jelent. Bár elsőre úgy tűnhet, „csak” a szabadidő eltöltéséről van szó, valójában ezek a tapasztalatok jelentősen befolyásolhatják, milyen felnőttek lesznek azokból az ovisokból és iskolásokból.
